Ahogy a gazdaság minden szereplőjét, és az állami intézményeket is, a kórházakat is sújtja a rezsiköltségek elszállása, a gáz és energiaszámla megugrása. Milyen tételről beszélünk és milyen működési környezetben érkezett ez a kihívás az intézmények számára?
Érdemes a 2022-es évvel indítani a helyzetértékeléshez.
Az energiaárak elszállása a gazdasági terveinket, költségvetéseinket romba döntötte.
Ráadásul a korábbi időszakról áthúzódó Covid ellátási tételekről se feledkezzünk meg, és tavaly februártól megjelentek a költségvetésben a menekültellátási kiadások, amelyeket a kórházak első körben a saját forrásaikból fedeztek, és később külön elszámolás alapján jutottak kompenzációhoz. A három kiadás oldali többlet, az energiaárak, a Covid ellátás és a menekültellátás mellé még hozzátehetjük az infláció általános emelkedését, valamint a forint árfolyamának romlását. Az utóbbi is hatalmas költségemelkedést okoz a kórházaknál, hiszen az intézmények nagyon sok mindent a világpiacról szereznek be.
Rendelkeznek-e átfogó információval arra vonatkozóan, hogy önmagában az energiaárak emelkedése mit okozott a közfinanszírozott kórházaknál?
Végeztünk nemrégiben egy felmérést a tagintézményeink körében, amelyben azt kérdeztük meg, hogy milyen mértékben, mennyivel emelkedtek az energiaköltségeik. A több mint 80 intézménytől, vagyis a kórházak túlnyomó többségétől beérkező válaszok összesítése alapján azt mondhatjuk, hogy a villamos energia tekintetében 2021-hez képest 2023-ra 68,4 milliárd forintnyi többletforrásigényt azonosítottunk, 4,8-szeres költségemelkedésről beszélhetünk és ennek egy tetemes része a 2022-ről 2023-ra forduló évben jelentkezett, 58 milliárd forintnyi plusz költség formájában. A gáz tekintetében 52-70 milliárd forint körüli extra költség jelentkezett 2023-ban a 2021-es energiakiadásokhoz képest, ez esetben 5,2-7,1-szeres szorzókról beszélünk a korábbi számlaösszegekhez képest, és ebben az esetben is 2023-ban volt a jelentősebb költségugrás, 35-53,8 milliárd forint értékben. És akkor a távhőárak emelkedéséről még nem is beszéltünk.
Összességében tehát valahol 120-150 milliárd forintos többletköltségről beszélünk.
Az energiaárak ügyében egy biztató elem van, hogy most éppen csökkennek az árak. De
a kórházak többségének éves szerződési kvótája van, így most nem tudjuk követni a csökkenő árakat.
Mi volt jellemző a tavalyi évre a rezsiköltségek kompenzációja terén?
Egy részleges kompenzáció nyáron megtörtént, de az egyházi kórházakhoz például ez csak decemberben ért el. Az ősz során az energiaköltségeik emelkedését nem tudták kompenzálni, lényegében ezt adósságként görgettük, és az év végi pénzügyi konszolidációval került kiegyenlítésre.
Ebben az esetben az a kormányzati szándék érhető tetten, hogy elvárták azt, hogy minden intézmény tegyen a takarékosság érdekében és a kiadások racionalizálásáért?
A kórházak kivételt képeztek a központi takarékossági szabályok alól, nem volt nagyon erős központi elvárás. A döntéshozók tekintettel voltak arra, hogy a fekvő- és a járóbeteg-ellátásokban is muszáj mennie a fűtésnek, a melegvíz-ellátásnak és a villanynak a betegek biztonságos ellátása érdekében. Ettől függetlenül
minden intézmény igyekezett reagálni a kialakult helyzetre a meglévő rendszereik rugalmasságától függően.
Mi például az irodai részlegen csökkentett energiahasználatra törekedtünk, miközben beszélgetünk, most sincs magas hőfokra állítva a hőmérsékletszabályozó. Azt kell mondanom, hogy a tagintézményektől származó információk alapján mindenki megtette, amit lehetett. A saját példánkat tudom mondani: támogatóink segítségével egy nagy betegellátó épületben az egész világítási rendszert felújítottuk, takarékosabbra és korszerűbbre cseréltük.
Év végén viszont az intézményeknek gondolom segítség lehetett ezen a téren is az adósságkonszolidáció.
Valóban, a 2023-as évnek jó helyzetben vágott neki a kórházak többsége.
Az év végén két ütemben valósult meg a konszolidáció, december első felében, és az év utolsó napjaiban. Ezzel a 2022-es év energiaszámláit rendszerszinten rendbe tette az állam, ami fontos is volt, mert az adósság jelentős részben az energiaszámlákból generálódott. Ennek kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy sajnos a második adósságkonszolidációból máig kimaradtak az egyházi és alapítványi (egyetemek) fenntartású kórházak, vagyis
az adósságrendezés nem volt szektorsemleges.
Ígéretet kaptunk, hogy ezt is korrigálják, március közepe van, ez már nagyon sürgető! Ez ugyanis esélyegyenlőtlenséget jelent ezeknek a kórházaknak, hiszen az adósságállományuknak körülbelül a felét még mindig maguk előtt görgetik, ami a mindennapi gazdálkodásban súlyos hátrány.
Visszatérve az idei energiaköltség-elszállásokra, ez esetben is egy utólagos, év végi kompenzációra van esély, egy adósságkonszolidáció keretében?
Előfordulhat igen, hogy a 2022-es évhez hasonlóan az év végén történik meg egy utólagos kompenzáció. Ez az intézmények gazdálkodását nagyon megnehezíti, mert
az adósság melletti gazdálkodás mindig kényszergazdálkodást jelent.
Az intézmény kiszolgáltatottá válik a beszállítóknak, akik szintén krízisben gazdálkodnak a forráshiányuk miatt. Ezért reménykedünk az évközi ismételt állami segítségben.
Felmerül ebben az esetben a kérdés, hogy az energiaszámlát fizeti ki a kórház, vagy a beszállítóit és hogy mely partnernél milyen átütemezést képes elérni, ugye?
Valóban, és ezek a tárgyalások nem egyszerűek. Könnyebb, jobb, eredményesebb, hatékonyabb mindent időben fizetni, mert a késedelmi kamatoktól kezdve a tárgyalási pozíció romlásán át a megrendelések csúszásáig sok, az ellátást is fenyegető zavar jelentkezik az adósság miatt.
Az adóssághalmozás súlyos következményei ráterhelődnek a beszállítói szektorra, a hazai kkv-kra is.
Gondoljunk főleg azokra a városokra, ahol a kórház a legnagyobb üzem. A helyi kisvállalkozók sorra lehetetlenülnek el. Mindenki számára sokkal jobb lenne, ha valami rugalmasabb energiakompenzációhoz tudnánk jutni.
Maradjunk picit még a tavalyi adósságkonszolidációnál. Mi jellemezte azt, azon túl, hogy nem volt szektorsemleges?
Az adósságkonszolidáció nem tartalmazott semmilyen teljesítményhez köthető elemet. Nyilván ez azzal függött össze, hogy a Covid miatt és az azt követő időszakban a finanszírozó áttért a bázis alapú finanszírozásra. Az adósságkonszolidáció alapelvében megkérdőjelezhető és a korábbi évek gyakorlatától eltérő volt , mivel tulajdonképpen büntette azokat a kórházakat, amelyek túlteljesítettek a bázisfinanszírozás mellett, vagyis azokat, akik sokat dolgoztak. A bázisfinanszírozás miatt ugyanis anyagilag nem voltak érdekeltek az intézmények a teljesítmény növelésében, és így a jól teljesítőket csak a konszolidációban lehetett volna kompenzálni. A rendszerszinten tapasztalt korlátozott teljesítményben az intézmények pénzügyi motiválatlansága mellett szerepet játszott az emberi erőforrás hiánya, valamint az is, hogy a paraszolvencia gerjesztő gyakorlata is kiesett a rendszerből. Mi az elsőként említett elem korrekciója miatt amellett érveltünk már lassan egy éve, hogy a teljesítményfinanszírozás térjen vissza a rendszerbe. Ezzel a gyógyító munka újra gazdaságilag felértékelődik, a rendszer felpöröghet, és végül is az előjegyzési idők rövidülhetnek és várólisták csökkenhetnek.
Vagyis a február elsejétől életbe lépett régi új finanszírozási rendszert már várták.
Így van, február elsejétől visszaállt a teljesítményfinanszírozás, ami végső soron pozitív végkicsengésű és motiváló helyzet, viszont a két hónapos fizetési csúszás miatt ezek a források csak áprilisban érkeznek meg az intézményekhez.
Gyakorlatilag tehát szinte 3 év bázisfinanszírozásával telt időszaka után jön újra vissza a régi rendszer. De változott ez a 2019-ben látott módszerekhez képest?
A teljesítményfinanszírozásban több korrekció is történt, szakági kompenzációkat végeztek, ugyanis voltak olyan szakterületek, amelyek hagyományosan nagyon alulfinanszírozottak voltak. Ezt a kórházi kontrollingadatokból elég világosan lehetett látni, ilyen volt például a baleseti sebészet, fül-orr-gégészet vagy a gyermekgyógyászat. Ahhoz képest, amilyen ráfordítás volt szükséges az ilyen szakterületen végzettkivizsgálásoknál, kezeléseknél vagy műtéteknél, a finanszírozásban ezek a valós összegek nem köszöntek vissza. A korrekciók azonban nem voltak most elegendőek, inkább tűzoltásszerűeknek mondhatjuk azokat, nem beszélhetünk teljes értékű korrekcióról, hiszen nem valósultak meg a módszeres ráfordítási adatgyűjtések.
Ez ahhoz kellene, hogy – az egészségügyet figyelők füle számára valóságos zene – létrejöjjön a valós költségeken történő finanszírozás?
Igen. Ráadásul, bár a fekvőbeteg-finanszírozás egy kicsit közelebb került a valós teljesítmények értékeléséhez az említett korrekcióknak köszönhetően, azonban ugyanez távolról sem mondható el a járóbeteg ellátás esetében. Ott még minden maradt a régiben.
A teljesítményfinanszírozástól egyébként nem várhatjuk el, hogy a kórházak adóssága csökkenni fog, legfeljebb azt, hogy igazságosabb lesz a forráselosztás. Sok intézmény ugyanis egész egyszerűen nem tudja elérni a korábbi, pandémia előtti betegellátó teljesítményét. A teljesítményfinanszírozás egy kicsit át fogja rendezni az adósságállományok eloszlását, és feltétlenül a motiváció irányába fog hatni. Kétségtelen tény, hogy ilyenkor a kódolások is megváltoznak, nagyobb figyelmet fordítanak rá, és sokszor nem a teljesítmény valódi növelésével érik el a nagyobb bevételt a kórházak. Ezt nevezi az egészségfinanszírozási tolvajnyelv „vatta betegellátásnak”.
Picit hátrébb lépve az is jól látható a kórházak finanszírozásának egyik legfontosabb költségvetési során, a gyógyító megelőző kassza esetében, hogy annak növekedése még az inflációt sem követte le tavaly.
Igen, ez a helyzet, de hozzá kell tenni, hogy pótlólagos forrásként érkezett a rendszerbe az év végi adósságkonszolidáció. A gyógyító megelőző kassza relatív csökkenése alacsonyabb rendszer teljesítmény mellett történt, hiszen kevesebb volt a betegellátás, másrészt viszont a hiánygazdálkodás miatti szigorúbb gazdálkodási szabályok következtében a szakmai színvonal tartása is nehézzé vált.
A csökkentett teljesítményt alapvetően a humánerőforrás hiánya határozza meg? Változott-e a kép ezen a téren az elmúlt hónapokban azzal, hogy kiderült: az ápolók béremelése csak az idei év közepén indul meg?
Az, hogy az ápolói béremelés csúszik, az egész rendszer hatékonyságára, eredményességére, de a moráljára is nagyon rossz hatással van.
Sokan számítottak arra, hogy januártól az ápolók számára is elindul a bérrendezés folyamata, ez elmaradt, ami rossz hangulatot keltett, hiszen ne feledjük: az ápolókat is sújtja a magas infláció, az élelmiszerár-robbanás, az energiaszámlák megemelkedése. Ezen kiadásnövekedések és a bérek változatlansága mellett
az ápolók hónapról hónapra nagyon nehezen élnek.
Az évek óta bekövült bérekből nem tudják kiegyensúlyozottan fenntartani az életüket.
Okoz ez elvándorlást akár a közfinanszírozott egészségügyből?
Rendszerszintű friss adataink még nincsenek erre vonatkozóan, de a kórházi vezetők érzékelik a kiábrándult hangulatot. Mi arra bátorítjuk az ápolókat, hogy maradjanak a rendszerben, mert van egy erős ígéret, hogy júniusban egy kisebb, majd jövő márciusban egy tetemes béremelés várható. Az, hogy ezt az egyéves türelmi időt ki hogyan fogja tudni átvészelni, nagy kérdés. Szinte mindenhol tapasztalható a szakápolók hiánya miatt egyfajta teljesítménykorlát, míg az orvoshiány inkább a vidéki, nem egyetemi kórházakban jellemző. A speciálisan képzett szakápolók – műtősnő, aneszteziológus asszisztens, intenzív terápiás szakápoló stb. – hiánya a műtői teljesítményeket visszafogja, mert nem mindenhol tudják kiállítani az operáló csapatot.
Nem tudják tehát kihasználni az intézmények a legtöbb helyen szépen felújított infrastruktúrát, ezért megnőnek az előjegyzési idők és a várólisták.
Most úgy tűnik, hogy az élet nehezebbé vált a magánegészségügyi szolgáltatók számára is. A keresleti oldal beszűkülni látszik, hiszen a magánellátást preferáló pácienseknek is nőttek az egyéb kiadásai. Így azt észleljük, hogy
már a magánintézmények sem tudnak sokkal többet fizetni a szakápolóknak.
A privát szféra még így is egy vonzerő és egy alternatíva számukra. Emellett nyilván ott van a külföldi munkavállalás, mint opció, de ezen a téren nem tapasztalunk nagy mozgásokat sem orvosi, sem ápolói vonalon. Ami veszélyesebb, az az ágazat elhagyása.
A frissen végzett ápolók elhelyezkedése, pályára állása kritikusan alacsony szinten áll. Még ha meg is szerzik a képesítésüket, sokan nem választják ezt a hivatást, és inkább nem állnak be a kórházi munkába.
Az ápolói életpálya rendezése tehát nem halasztható, sürgős lépés!
Fotók: Berecz Valter/Portfolio
Leave a Comment